Hoppá, itt csak két pedál van!

A hétvégén legyőztem a félelmemet, megtanultam végre automata váltót kezelni és nem is akármilyen verda volt a társam ebben. Nem kisebb autó, mint az Isuzu Zakar által biztosított 5,3 méteres Isuzu D-Max!

IMG_4246

Kaptam az instrukciókat. Bal láb felhúz és véletlen se próbáljak vele „kuplungolni”, mert abból hatalmas fékezés lesz és könnyedén a homlokomon maradhat a kormányon elhelyezett márkajelzés nyoma. 🙂 🙂 Az elméleti oktatás után óvatosan emeltem fel a fékről a lábam és már mozdult is a hatalmas jármű. Az indulásánál még remegett a lábam, de pillanatok alatt tovaszállt a félelmem és minden ment, mint a karikacsapás. A városi próbakör után, miután a bevásárlóközpont parkolójában a tolatást is kipróbáltam, kimerészkedtem a 4-es számú főútra, hogy leteszteljem, hogy muzsikál nagyobb sebességnél az „ötven csengőcske”. Az Isuzu ugyanis egy tokiói folyóról kapta a nevét, melynek jelentése „ötven csengőcske”. Szépen szólt. Automatikusan, szinte észrevétlenül kapcsolgatta fel a sebességet ez a méretes jármű. Szinte hihetetlen volt, hogy ilyen lazán vezetek egy ekkora autót és a pazar kilátást még meg sem említettem. De nehéz is lenne leírni, ki kell próbálni! A nagy koncentrálás közben csak az járt a fejemben, hogy mitől is féltem? Nem is olyan nehéz ez az automata váltó, nem is olyan nehéz vezetni ezt a hatalmas járművet. Sőt!

Az Isuzu nem véletlen büszke dicső múltjára. Az Isuzu név ma egyet jelent a minőséggel, megbízhatósággal és a rendületlen növekedéssel. Megtiszteltetés és öröm volt kipróbálni ezt a hatalmas, számomra elsőre „ijesztő” monstrumot és megtapasztalni, hogy semmivel nem nehezebb vezetni a kisebb társainál. Külön köszönet az oktatásért az Isuzu értékesítő kollégának. Ha kedvet kaptatok az Isuzuhoz, keressétek bátran! Plázás bevásárláshoz nem ajánlom a D-Max-ot, de terepen szívesen kipróbálnám egyszer. 🙂

IMG_4254

Hozzászólások