Made in Europe: Az új Kia Ceed

 

2018. február 15.-én Münchenben bemutatták az új Kia Ceedet, ami majd a 2018-as Genfi Autószalonon tartja világpremierjét.

A harmadik generációjába lépő, Európában tervezett, fejlesztett és gyártott új Ceed innovatív új technológiáival, érett, sportos formatervével és még élvezetesebb vezethetőségével még inkább megerősíti a Kia jelenlétét az európai alsó-középkategóriában.

A Ceed különleges helyet foglal el a Kia modellkínálatában: az ügyfelek szerint ez a legdinamikusabb és legsportosabban vezethető modell, ugyanakkor az egyik legmegbízhatóbb, legpraktikusabb és leginkább felismerhető is.

Az elődje lekerekített éleit egyenes vonalak váltják fel, az orr rész még szélesebb „tigrisorr” hűtőmaszkot és alsó légbeömlő nyílást kapott.

Az alapfelszereltség része lesz a LED-es „jégkocka” nappali fény, amely eddig a GT és GT-Line kivitelek sajátjai voltak. Hátul új LED-es nappali helyzetjelzők teszik kiválóan láthatóvá és azonnal felismerhetővé.

Az új ötajtós Ceed bevezetésekor 12 különböző színárnyalatban lesz elérhető. A vevők többféle méretű és kialakítású keréktárcsa közül választhatnak, a 15 colos acél keréktárcsától a 16 colos acél vagy könnyűfém keréktárcsán át a 17 colos kéttónusú Diamond Cut könnyűfém keréktárcsáig.

 

 

A belső tér kialakítása a legújabb generációs Kia modelleknél alkalmazott dizájnt követi. A műszerfal vízszintesen kétfelé osztott: a felső részen a „lebegő” érintőképernyős infotainment rendszer helyezkedik el, míg alul az audiorendszer, valamint a fűtés és szellőzés kezelőszervei kaptak helyet. A beltérben a korábbinál nagyobb arányban alkalmaztak kifinomult, puha tapintású anyagokat, kihangsúlyozva a kifinomult, elegáns környezetet. A felületek fémhatású vagy selyemfényű króm dekorációt kaptak, a kárpitok választéka a különféle szövetektől a mesterséges bőrön át a természetes bőrig bőséges. Opcióként bőr kormánykerék és sebességváltó gomb is kérhető.

Az új Ceed modellcsalád hajtásáról sokszínű motorpaletta gondoskodik. Az új Ceed modellcsalád hajtásáról sokszínű motorpaletta gondoskodik. A benzines kínálatban megtalálható a Kia népszerű 1,0 literes T-GDi (közvetlen benzinbefecskendezéses, turbós) motorjának modernizált, 120 lóerős változata, valamint egy új 1,4 literes T-GDi erőforrás. A korábbi 1.6 GDI motor helyébe lépő új ‘Kappa’ 1.4 T-GDi legnagyobb teljesítménye 140 LE, ami a kisebb lökettérfogat ellenére 4 százalékkal több, mint elődjéé. A motor turbója a korábbinál szélesebb nyomatéksávot eredményez, így az erőforrás változatosabb menethelyzetekben mutat jobb gázreakciót, miközben károsanyag-kibocsátása is csökken. A kínálat tagja lesz még egy 100 lóerős, 1,4 literes MPI (szívócső befecskendezéses) benzinmotor is. Az összes motorhoz hatfokozatú kézi sebességváltó jár, illetve az új 1.4 T-GDi és 1.6 CRDi motorhoz a Kia hétfokozatú duplakuplungos robotváltója is megrendelhető.

 

 

 

 

 

 

Az új Kia Ceed lényege az innováció: a modell piacra kerülésekor kategóriája legmodernebb technológiájú képviselőjének számít majd.

Minden esetben alapfelszerelés a teljes körű Bluetooth okostelefon integráció, a szürkületérzékelős világításvezérlés és a kulcs nélküli nyitó-indító rendszer.

A Drive Mode Select kapcsolóval kiválasztható normál vagy sport üzemmód segítségével a vezető testre szabhatja az autó által kínált vezetési élményt.

A rendelhető fűthető szélvédő (amely szinte láthatatlan vezetékek segítségével melegíti fel az üveget) még barátságosabbá teszi a Ceed-et a téli hónapokban. A Kia által első ízben alkalmazott megoldással egy gombnyomásra megszabadulhat a jégtől és a párától. A rendelhető felszerelések listáján vezeték nélküli okostelefon töltő, fűthető-szellőztethető első ülések, valamint fűthető hátsó ülések is szerepelnek.

Az alapfelszerelésként kínált hét légzsákon túl olyan fejlett vezetőtámogató technológiák is rendelkezésre állnak, amelyek aktív biztonsági rendszerek segítségével mérséklik az ütközés kockázatát. Biztonsági alapfelszerelés az adaptív távolsági világítás, a vezető éberség-felügyeleti rendszer, a sávtartó, valamint az automata ütközés-megelőző funkcióval kiegészített, ráfutásos ütközésre figyelmeztető berendezés.

A sávkövető asszisztenssel felszerelt Ceed nyomon követi az előtte haladó járműveket, és a szomszédos sávokban rendelkezésre álló helyeket felmérve képes úgy módosítani a nyomvonalat, hogy sűrű forgalomban is biztonságosan előbbre jusson. A rendszer a felfestéseket azonosítva képes sávjában tartani a Ceed-et autópályán, valamint az elöl haladó járművek viselkedése függvényében szabályozni a gyorsítást, a lassítást és a kormányzást is. A rendszer külső szenzorok segítségével tart biztonságos követési távolságot 0 és 130 km/óra között.

A további vezetőtámogató rendszerek között megtalálható az intelligens sebességtartó automata stop&go funkcióval, a holttérfelügyeleti rendszer és hátsó keresztirányú forgalomfelügyelet, az automatikus parkolást segítő rendszer, valamint a ráfutásos ütközésre figyelmeztető berendezés is. Utóbbi részét képezi a gyalogosfelismerő rendszer, amely a kormány rezegtetésével figyelmezteti a vezetőt.

Minden esetben alapfelszerelés a Kia VSM járműstabilitás-szabályozó rendszere, amely fékezés és kanyarodás közben a gépkocsi menetstabilizáló rendszerének (ESC) szabályozásával tapadásvesztés esetén segít a vezetőnek megőrizni az uralmat járműve felett.

 

 

Az új Ceed-re is érvényes a Kia minőségi ígérete, amit a piacvezető 7 éves, 150 000 kilométeres újautó-garancia testesít meg.

Gyártása májusban indul, az új Ceed értékesítése Európa-szerte 2018 második negyedévének végén veszi kezdetét.

 

Hozzászólások