A Kia EV6 lett az Év Autója 2022-ben

A Kia EV6 elnyerte a 2022-es Év Autója címet, a világ egyik legjelentősebb szakmai elismerését. Az Év Autója díj 59 éves történetében most először győzött dél-koreai gyártó, így a Kia is.

A Kia EV6 nyerte a 2022-es Év Autója díjat.

Az idei Év Autója döntőbe 7 modell jutott be, egy kivételével mindegyik tisztán elektromos hajtású, így valószínű volt, hogy villanyautó nyeri a 2022-es Év Autója választását. A kivétel a Peugeot 308 volt, mely a benzinmotor mellett plug-in hibrid hajtással is elérhető. Ez jelzi, hogy egyre nagyobb jelentősége van a tisztán elektromos modelleknek. A 61 tagú zsűri 23 európai országot képviselt. 29 darab, Európában az elmúlt 12 hónapban piacra került autóból választották ki a 7 döntős modellt, majd a 2022-es Év Autóját. Csak olyan modell kerülhetett be, mely legalább öt európai országban elérhető. Minden zsűritag 25 pontot osztott szét a 7 döntős autó között. A Kia EV6 szoros versenyben előzte meg a vetélytársait 279 ponttal, második helyen a Renault Mégane E-Tech 265 ponttal, harmadik helyen pedig a Hyundai IONIQ 5 végzett 261 ponttal.

A szavazás végeredménye:
– Kia EV6: 279 pont
– Renault Mégane E-Tech Electric: 265 pont
– Hyundai Ioniq 5: 261 pont
– Peugeot 308: 191 pont
– Skoda Enyaq iV: 185 pont
– Ford Mustang Mach-E: 150 pont
– Cupra Born.: 144 pont

Örömteli meglepetés a Kia EV6-ot győztesként látni. Éppen ideje volt már a Kia, és a teljes cégcsoport által nyújtott teljesítmény elismerésének, hiszen rendkívül kitartóan és alaposan dolgoztak ezen az autón. A Kia által mutatott fejlődés üteme valóban elképesztő.mondta Frank Janssen, az Év Autója zsűrijének elnöke.

A díjról a Kia európai elnöke, Jason Jeong így nyilatkozott: “Óriási elismerés és öröm számunkra a 2022-es Év Autója díj. Az EV6 az első Kia, amely e cím büszke birtokosa lehet. Az EV6 ugyanakkor más miatt is különös jelentőséggel bír, hiszen már tervezési folyamatának legelején határozott célokat fogalmaztunk meg vele kapcsolatban: legyen élvezetes a vezetése és legyen kényelmesen használható. Ugyanakkor kínáljon valós használati körülmények között is komoly hatótávolságot ultragyors tölthetőséggel, tágas, jól felszerelt utastérrel, és különleges vezetési élménnyel. Az EV6 izgalmas előfutára mindannak, ami a Kia folyamatosan fejlődő elektromos kínálatában érkezik már hamarosan.”

A 2022-es Év Autója cím a legfrissebb az EV6 által, a tavalyi bemutatása óta begyűjtött elismerések sorában. Az EV6 lett a 2022-es „Év Ír Autója”, a What Car? „Év Autója”, a TopGear.com „Év Crossovere 2021”, az „Év Német Prémiumautója 2022”, és az új 2021/2022 Legjobb Autói díj megosztott első helyezettje.

Az EV6 az első annak a hét, tisztán elektromos hajtású modellnek a sorában, amelyeket a Kia 2026-ig tervez bemutatni, és kulcsszerepet játszik a márka terveiben is, amelyek alapján a Kia világszinten is a fenntartható mobilitási piac vezető szereplőjévé kíván válni.

Díjátadó:

Forrás: Kia Magyarország

Hozzászólások