Elindultak Európába az első Mazda CX-60 modellek

A Mazda első plug-in hibrid modelljének, a CX-60-nak a gyártását márciusban kezdték és már le is gördültek az első modellek a gyártószalagról. Az első szállítmány a mai napon, április 26-án indul a Európába a Nakanoseki-kikötőből.

A Mazda CX-60 egyike azoknak az SUV modelleknek, melyek a japán gyártó kínálatát a következő években bővítik majd. Tavaly bemutatkozott a CX-50, hamarosan érkezik a CX-70, CX-80 és CX-90. Ezek közül a CX-60 mellett kizárólag a hétszemélyes CX-80 lesz elérhető hazánkban. A Mazda CX-60 gyártását 2022. március 15-én kezdték, a Mazda azonban nemrég ünnepelte az SUV sorozatgyártásának megkezdését.
A Mazda hofu-i, 2-es számú telephelyén, a Yamaguchi Prefektúrában tartott ünnepségen a gyártásban résztvevő kb. 100 alkalmazott mellett Akira Marumoto, a Mazda elnök-vezérigazgatója és Satoru Harada, a Mazda szakszervezetének elnöke is megjelent, beszédet is tartottak. Elmondták, hogy a CX-60 megjeleníti mindazt, ami a vállalat 100 éves örökségének mai esszenciája. Ide tartozik a kiemelkedő külső dizájn, illetve a japán összeszerelési minőséget és esztétikát tükröző belső tér, ráadásul a modell innovációi az emberközpontú technológiák, valamint a világklasszisnak nevezett hajtáslánc köré épülnek.
A Mazda CX-60 lesz a gyártó első Európának szánt konnektoros hibrid modellje. A hajtáslánc részét képezi egy 2,5 literes, négyhengeres benzinmotor és egy 129 kW teljesítményű elektromos motor, melynek áramellátásáról egy 17,8 kWh-s akkumulátor gondoskodik. A hajtáslánc része még a nyolcfokozatú automata sebességváltó.
327 LE rendszerteljesítményével és 500 Nm nyomatékával a CX-60 PHEV a márka valaha volt legerősebb közúti autója. A plug-in hibrid Mazda mindössze 5,8 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra.
Szeretnél Te is az első Mazda CX-60 tulajdonosok egyike lenni? Foglald le most érkező, gyártás alatt lévő autóink egyikét! Kérj ajánlatot: www.zakarauto.hu/mazda

Galéria:

Hozzászólások