Ssangyong Rexton 2020

Frissítéssel érkezik 2020 áprilisában a dél-koreai gyártó hatalmas családi terepjárója, a Rexton.
A jelenlegi Rexton G4 2017 óta van forgalomban a nemzetközi piacon. Annak érdekében, hogy a modell továbbra is meghatározó maradjon a piacon, a dél-koreai gyártó kidolgozott egy faceliftet, melyet már be is mutatott a közönségnek. Az autó szinte csak külső megjelenésében változott.


A legfeltűnőbb változás az autó elején található: új lökhárítót és teljesen új, sokkal nagyobb fém hűtőrácsot kapott, ami a fényszórók alatt helyezkedik el. Új, könnyűfém keréktárcsák is felkerültek a modellre. Hátul újdonság a gyártó jelvénye, ami a csomagtérajtón található a Rexton felirat fölött. A belső tér elrendezése megmaradt, ugyanaz a középkonzol és műszeregység került bele, mint a jelenlegi modellben van. Az utastér már elérhető egy új kéttónusú szürke-fehér változatban is. Ezek mellett rendelkezik már automatikus vészfékező rendszerrel és vakfolt figyelővel is.


Motorizáltság terén marad a 2,2 literes dízelmotor 181 lóerővel és 400 Nm nyomatékkal 1400-2800 fordulatszámon, amit elsőre talán kevésnek gondolunk ehhez az óriáshoz, azonban igazán dinamikus, könnyedén siklik az úton.
Méretei is változatlanok: 1820 mm magas, 1960 mm széles, 4850 mm hosszú, tengelytávja pedig 2865 mm, igazán nagynak számít az SUV-ok között.
Továbbra is elérhető 7 üléses változatban, igényelhető rá a 2.500.000 forintos nagycsaládos állami támogatás, így már 8.490.000 forinttól elérhető. A modell induló ára egyébként 10.999.000 forint.

Hozzászólások