Első találkozás az új Kia EV6 modellel

A ceglédi Kia Zakar márkakereskedésbe is megérkezett a várva várt Kia EV6. A modell egy újabb mérföldkő a Kia történelmében, hiszen ez az első kifejezetten elektromosra tervezett villanyautó a márka modellpalettáján. A modell az új e-GMP padlólemezre épül, melyet már a Hyundai-nál megismerhettünk.

Korszakalkotó az új Kia EV6 modell.

A Kia EV6 első ránézésre nagyobb, mint ahogy azt a képek alapján gondolnánk. A crossover közel 4,7 méter hosszú, 1,55 magas, 1,88 méter széles, a tengelytávja is tekintélyes: 2,9 méter. Az utastér rendkívül tágas, a hátsó utasok is kényelmesen elférnek a nagy láb-és fejtérnek köszönhetően. Első pillantásra nagyon jövőbe mutató, modern látványt nyújt az EV6, az utastér is letisztult, innovatív a hatalmas ívelt kijelzővel, mely végigfut a kormány mögött és a középkonzol tetején.

A EV6 modellt a Kia az új formanyelve alapján alkotta meg, mely a a Kia Opposites United elnevezést kapta, a természetben és az emberiségben található ellentétekből, kontrasztokból merít ihletet, inspirációt. Korábban már írtunk a Kia új dizájnfilozófiájáról, ide kattintva olvasható. Az EV6 egyedülálló formavilága sportos és dinamikus, ugyanakkor az apró, kidolgozott részletek, például a rejtett kilincsek elegáns megjelenést kölcsönöznek neki.

Az utastér tágas és stílusos, igényesen kidolgozott, prémium minőségű. A „vegán bőr” ülések rendkívül kényelmesek, de ami a legszembetűnőbb a modellben, az a hatalmas helykínálat. A hátsó lábtér sok luxusautóénál is nagyobb, az első ülések közötti könyöklő alatt is praktikus tároló rekeszeket alakítottak ki, az első utasülés hátulról is előre küldhető az elektromos ülésállításnak köszönhetően. A kormány mögött és a középkonzol tetején 1-1 darab ívelt kijelző található, melyek nagy felbontásúak és lehet változtatni a képeket. A kormány alul lapos, letisztult megjelenésű, a Kiákban megszokott irányító gombokkal. A kormány mögötti fülekkel lehet állítani a fékenergia visszanyerő rendszer erősségét. A klíma hőmérsékletének beállításánál megmaradtak a hagyományos tekerő gombok, de az érintőpanelen lehet az egyéb funkcióit szabályozni. Alaphelyzetben a csomagtartó mérete 490-520 liter, azonban a hátsó üléssor ledöntésével több, mint 1000 liter helyet kapunk, ráadásul a motorháztetőbe is lehet pakolni.

Nem elég, hogy a Kia EV6 gyönyörű, tágas belső térrel rendelkezik, villanymotor terén is felveszi a versenyt a konkurenciával. Hatótávja akár 500 km felett is lehet villámgyors töltéssel. Megfelelő töltővel 18 perc alatt fel lehet tölteni 80%-ra az autót, ráadásul áramforrásként is használható, tölthetjük róla elektromos rollerünket vagy akár egy másik villanyautót is (az akkumulátor 30%-ig meríthető). A Kia még dinamikus vezetés mellet is 15-16 kWh/100 km körüli fogyasztást ígér, rendelhető hátsókerék hajtással vagy összkerékhajtással is.
A Kia EV6 induló ára 16.190.000 Ft állami támogatás nélkül, a legmagasabb GT-line felszereltség 17.990.000 forintért elérhető, persze extrákkal 20 millió fölé is növelhető az ára. Az 585 lóerős csúcsmodell ára 24.490.000 forint.

A Kia célja az EV6 tervezésekor az volt, hogy egy olyan elektromos autót hozzon létre, mely hatótáv terén vezető, villámgyors töltéssel rendelkezik, stílusos és tágas belső tér jellemzi. Mindezek mellett törekedtek arra, hogy izgalmas vezetési élményt nyújtson, teljesítménnyel és dinamikus megjelenéssel. Nem kétség, a Kia elérte a kitűzött céljait, hiszen az EV6 egy korszakalkotó modell, a márka jövőképét testesíti meg. A Kia az elkövetkezendő 5 évben 11 új villanyautót tervez bevezetni, ezek közül az első az EV6.

Hozzászólások