Merész külsőt kapott az új Kia Niro

A Kia hivatalosan is bemutatta az új Kia Niro modellt a dél-koreai Szöulban november 25-én a Seoul Mobility Show-n. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Kia Niro modell 2018-ban jelent meg és azóta elérhető hibrid, plug-in hibrid és elektromos változatban. 2020-ban Magyarországon az Év Autója lett a teljesen elektromos változata, az e-Niro. A Kia egyre bővülő környezetbarát modellpalettájának szerves részét képező Niro tervezésekor az volt a cél, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a fenntartható mobilitást.

Merészebb, feltűnőbb külsőt kapott az új Kia Niro.

„A Kia folytatja a fenntarthatóbb jövő felé tett lépéseit, és mindenkit arra ösztönöz, csatlakozzon az új mobilitási korszakba vezető mozgalomhoz.” mondta Ho Sung Song, a Kia elnöke. “Az új Kia Niro környezetbarát anyagokkal, fejlett technológiával és elektromos hajtásláncokkal teszi egyszerűvé a fenntartható életmód gyakorlását, miközben a vásárlók praktikus igényeit is kielégíti.”

A 2018-ban bemutatott Kia Niro megjelenése nem mondható különösen feltűnőnek, nem emelkedik ki a tömegből, szokványos, ezzel szemben a Niro új generációja merész formavilágú lett. Az autót, egészen az alapoktól kezdve az „Opposites United” dizájnfilozófia alapján alkották meg, a „Joy for Reason” etikát követve, előtérbe helyezve a fenntarthatóságot. A formatervezésnél, továbbá a szín- és az anyagválasztásnál a természetből merít ihletet, tökéletes egyensúlyt teremtve a környezettudatosság és a jövőorientált szemlélet között. Elsősorban hibrid és elektromos kivitelekben lesz majd kapható.

A 2019-es Habaniro tanulmány erős hatása megmutatkozik az új Niro modell formatervében, merész és stílusos megjelenésében, kéttónusú karosszériájában. A hátsó széles oszlop fokozza a légáramlást és javítja az aerodinamikát, beleolvad a bumeráng alakú hátsó lámpába. A Kia jellegzetes „tigrisorr” hűtőmaszkja átalakult, a motorháztetőtől egészen a lökhárító alatti sárvédőig terjed, az első LED fényszórók magabiztos és határozott megjelenést kölcsönöznek a modellnek. A Kia a nappali LED világítást „szívverésnek” nevezi utalva ezzel az EKG-görbét idéző vonalvezetésre. A modell merészségét hangsúlyozzák az egyedülálló hátsó lámpák, melyek a hátsó oszlopok részét képezik.

Az utastér tágas és modern, a Kia új dizájnfilozófiáját tükrözi. Megmaradt az e-Niro-ból már ismert kör alakú váltógomb, nagyméretű, ívelt HD kijelzőt és hangulatvilágítást kapott. A fenntarthatóság iránti elkötelezettség jegyében a Kia újrahasznosított anyagokat használ az utastérben: a tetőkárpit újrahasznosított tapétából, az ülések elasztikus pamutvásznat, Tencelt tartalmazó bio poliuretánból (Bio PU) készültek, amit az eukaliptusz levelekből nyernek ki. A karosszériát olyan vízbázisú festékkel borították, amely BTX mentes, vagyis nem tartalmaz benzolt, toluolt, és xilol izomereket, így próbálták minimalizálni a környezetre gyakorolt hatást és csökkenteni a hulladékot.

A Kia bevezeti a „Greenzone Drive Mode-ot” mely automatikusan átvált (P)HEV üzemmódból elektromosba, hogy megfeleljen a fenntartható mobilitási igényeknek. Amikor zöld zónákban, például lakott területeken, vagy iskolák és kórházak közelében halad, a jármű a navigációs jelzések és a vezetési előzmények adatai alapján automatikusan villamos energiát használ. A rendszer felismeri a vezető kedvenc helyszíneit is, ideértve a navigációnál zöld zónaként regisztrált otthoni és munkahelyi címet.

A vadonatúj Kia Niro november 25. és december 5. között látható a Seoul Mobility Shown-n, várhatóan 2022-től lesz elérhető Magyarországon.

forrás

Hozzászólások