AZ AUTÓ, MINT HULLADÉK Amikor beülünk az autónkba, talán eszünkbe sem jut, hogy mi lesz az autónk sorsa, amikor már nem velünk rója a kilométereket az utakon. Semmi sem tart örökké – tartja a mondás …
2023-ban új megjelenéssel érkezik a Kia egyedülálló modellje, a Soul. Átdolgozott külső, két új szín és két extra csomag lesz elérhető a 2023-as Kia Soul kínálatában. Megszűnik az 1,6 literes turbómotor és az X-Line felszereltségi …
Az Innovációs és Technológiafejlesztési Minisztérium a mai napon bejelentette, hogy a gazdasági társaságok számára is megnyitja a pályázati lehetőséget az elektromos autók beszerzésének támogatására. A pályázat benyújtására 2021.07.12. 08:01-től van lehetőség. Érdemes már korábban belépni …
2021.06.14-től ismét lehetett pályázni az elektromos autók vásárlása után járó állami támogatásra. Tavaly rekordidő alatt fogyott el az elektromos autókra szánt 3 milliárd forintos keretösszeg. Idén ismét nem várt érdeklődéssel fogadta az elektromos autós közönség …
A Kia márka már több éve jelen van az elektromos autó piacon, először az e-Soul jelent meg 2015-ben tisztán elektromos modellként, 2019-ben pedig bemutatták a teljesen elektromos e-Niro modellt is. Ezek mellett a Kia modellpalettáján …
Rendszerünk cookie-kat használ annak érdekében, hogy a weboldal a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. Amennyiben Ön folytatja a böngészést a weboldalunkon, azt úgy tekintjük, hogy nincs kifogása a tőlünk érkező cookie-k fogadása ellen