Az interneten anno méltán nagy hírnévre szert tett írást szeretnénk megosztani, ismeretlen író tollából:
Mivel az emberiség nagy rendszerező természettudósai eléggé el nem ítélhető módon idejekorán visszaadták testüket az örök körforgásnak és zseniális lelkük sem törődik azzal, hogy botcsinálta asztaltáncoltatóknak mondják tollba életművük folytatását (talán ezért sem használatos a halálmű kifejezés…), így nekünk kell felvennünk a pennát, hogy befejezzük a művet! Mélyreható kutatásaim során bukkantam arra a szomorú tényre, hogy sem Karl von Linné (1707-1778), a nagy rendszerező 1735-ben megjelent Systema Naturae című alapművében, sem Alfred Brehm: Az állatok világa (1869) című
korszakalkotó könyvében, sőt még Nagy Lajos Képtelen természetrajzában (1921) sem szerepel az evolúció fájának legújabban kiserkent hajtása: a Motoros.
Megfigyelve a Motoros hat végtagját (két kar, két láb, két kerék), a
kitinszerű kemény képződményt a fején, csillogó páncélzatát a testén, a
felületes szemlélő könnyen úgy gondolhatja, hogy egy nagyranőtt rovarral
találta magát szembe. Ám amint megáll és elválik alsó testrészétől (motor,
ld. később), a felületes szemlélő álla leesik, mivel most meg úgy tűnik,
hogy egy ember áll előtte… Ez már közelebb van az igazsághoz, de messzebb,
mint Makó Jeruzsálemtől…
A Motoros nem Motorosnak, hanem embernek születik, később alakul át
Motorossá, ebben hasonlít a kakukkhoz, bár kakukkolni nem szokott. A kakukk
sem szokott motorozni, ebből következik, hogy a Motorosnak és a kakukknak
semmi köze nincs egymáshoz azon kívül, hogy egy másik faj neveli fel
kicsinyeiket. Az viszont biztos, hogy a Motoros az emberből fejlődik ki,
tehát Charles Darwin (1809 – 1882) elmélete alapján nyilvánvaló, hogy a
Motoros az evolúció következő, egyszersmind legfejlettebb lépcsőfoka.
A Motoros testi felépítésében nagyban hasonlít az emberhez. Legszembetűnőbb
különbség kettejük között a Motoros alsó felén található speciális
testrésze, a motor. Ez a testrész igen sokféle lehet, melynek sokszínűsége
indokolja, hogy újonnan felfedezett fajunk egyedeit tudományos
módszerességgel alfajokba soroljuk. Néhány dologban azonban mindegyik
ilyetén testrész megegyezik: (legalább) két kerék elnevezésű végtaggal
rendelkezik, vannak rajta az evolúció során ésszerűen kialakult helyek a
motoros többi végtagjának és ülőgumójának (ezek az úgynevezett kormány,
lábtartók és ülés); azonkívül önálló, a Motoros testének többi részétől
elkülönült anyagcserével rendelkezik. Figyelemreméltó tulajdonsága a
Motorosnak, hogy a motorjától időlegesen el tud szakadni, és életfunkciói
ekkor is fennmaradnak. Sőt, miután újra egyesítette testét, a motor
életfunkciói is visszatérnek. Ez egyedülálló képesség, melyhez hasonlót csak
a földigiliszta tud produkálni, amikor ásó útján szaporodik, ám az sem képes
arra, hogy ha összeillesztjük a keletkezett két új földigilisztát, újra egy
földigiliszta legyen belőle. Ebből is látszik, hogy a földigiliszta milyen
önfejű állat.
Ezen kívül a Motoros motor nevű testrészének még számos, szűklátókörű
elődeink számára elképzelhetetlen képessége alakult ki. Például a motort
egyszerre akár több Motoros is használhatja, ezek alapján láthatjuk azt is,
hogy szélsőséges esetben még olyan Motorossal is találkozhatunk, akinek nem
fejlődik ki ez a testrésze. Őket a Motorosok saját nyelvükön általában a
‘gyalogbéka’ ill. ‘szerencsétlen flótás’ néven nevezik. Elképzelhető továbbá
az is, hogy a Motorosok időlegesen nem saját, hanem más Motoros motorjával
egyesülnek kis ideig élénk szimbiózisba, bár ez viszonylag ritka, mert
minden Motoros nagyon ragaszkodik a saját testrészeihez. Ez alól csak az a
kivétel, amikor más testrészeihez ragaszkodnak, de erről majd részletesen
szólunk a szaporodással foglalkozó részben.
A Motoros fejrészét kemény, gömbölyded alakú képződmény, az ún. bukósisak
takarja. Ennek formája és színe még az alfajokon belül is változatos képet
mutat, így azt jelen publikáció méretének korlátossága miatt nem
részletezzük. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nem szabad összekeverni a
bukósisakot a rohamsisakkal még akkor sem, ha némely Motoros krómozott
rohamsisakot visel bukósisak gyanánt, mivel a rohamsisakot a katonaállat
viseli, mely faj és a Motoros között a rendszertanban nem csak az ember,
hanem például még a papucsállatka is helyet kap.
A Motoros testét az emberhez hasonlóan bőr fedi, azonban az embertől
eltérően ezen felül némi pamut közbeiktatásával újabb bőrréteget visel.
Ennek színe és mintája is igen változatos még egyes alfajokon belül is.
Vannak azonban olyan alfajok is, melyek jellegzetesen elhagyják a második
bőrréteget és leginkább az emberhez hasonlatos kültakaróval rendelkeznek
(Szocimotorosok). A Motoros felső két végtagján bőrkesztyűt, középső két
végtagján bőrcsizmát, alsó két végtagján
gumit visel. Gumit időnként máshol
is visel, de erről már előttem kimerítően értekezett tudós kollégám, dr.
Veress Pál, így erről most nem írnék bővebben.
A Motoros az egész világon elterjedt faj, szinte mindenhol megtalálható,
ahol az ember is él. A mérsékelt égövben általában téli álmot alszik,
ilyenkor csak elvétve látni Motorost. Erre az időszakra a Motoros embernek
álcázza magát és a napokat számolja a tavaszig, néha meglátogatja
megsimogatni motorját és gyengéd szavakat susog a tanksapkájára. Ez alól
csak néhány alfaj kivétel (a Postásmotoros és a Rendőrmotoros), ők télen sem
hagyják el ezt a fontos testrészüket.
A Motoros társas állat. Bár gyakran látni egyedül Motorost, ám ez nem
jelenti azt, hogy magányosan szeretne járni. A Motoros komfortérzete
exponenciálisan nő, ha más Motorosokat lát, ez általában kiváltja belőle a
balkéz megemelkedésével járó, ún. Másikmotorostlátok-reflexet, amit az
emberek gyakran tévesen integetésnek értelmeznek. A jó idő beköszöntével
egyre többször lehet több Motorost együtt megfigyelni. Ha egyre több
Motorost látunk egy irányba haladni, akkor nagy valószínűséggel a Motorosok
haladási irányának metszéspontjában egy érdekes rituális társadalmi szokást,
ún. Motoros Találkozót találunk. Ilyenkor akár több ezer Motorost
tanulmányozhatunk egyidőben.
A Motoros táplálkozási szokásai szinte teljesen megegyeznek az emberével.
Kivétel ez alól, amikor a Motoros aláveti magát a Motoros Találkozó íratlan
szabályainak, ilyenkor étrendje főleg a sör, bor, pálinka, tequila és egyéb
alkoholtartalmú italok személyre szabott kavalkádjából áll.
Mint már említettem, a Motoros nem feltétlenül Motoros hím és nőstény
példányok nászából származik, hanem emberi egyedekből fejlődik ki. A faj
fenntartása szempontjából tehát logikus és érthető,
hogy a Motoros emiatt
minél több emberrel igyekszik némi kapcsolatot létesíteni, amit valóban meg
is figyelhetünk -főleg a hím- Motorosoknál. Természetesen vannak nőstény
Motorosok is, ám ezek aránya lényegesen kisebb, mint az emberek között, és a
hím Motorosok között tapasztalható szaporodási kényszer sem olyan
jellegzetes. Azonfelül azok a nőstény Motorosok, amelyek már szert tettek
egy hím Motorosra, igyekeznek a hím szaporodási kényszerét saját személyükre
korlátozni.
A Motoros élettartama általában rövidebb vagy hosszabb, mint egy hasonló
felépítésű emberé. A Motorosok között több mondás is utal erre: „Soha ne
menj gyorsabban, mint amilyen gyorsan az őrangyalod repülni tud!”, „Senki
nem látott még öreg vakmerő Motorost.”. Mindazonáltal ha a Motorosokat -a
tudományos tényszerűséget most szándékosan félretéve- emberként kezeljük,
azt látjuk, hogy még a motor nélkül is boldognak tűnnek, pedig eme nevezetes
testrészüktől való elszakítás nagyban csökkenti elégedettségük fokát,
hosszas elkülönítés elvonási tünetekhez, akár múló depresszióhoz is
vezethet.
A Motoros legelterjedtebb alfajai (a teljesség igénye nélkül):
Szocimotoros: általában kispénzű vagy megszállottan szerelni vágyó
emberekből alakulnak ki. Ők a mai napig élvezik a szocialista ipar áldásos
tevékenységét. Jellemző rájuk a kétütemű testrészükből kiáramló vad zaj és
gomolygó füst. Gyakran megtalálhatók az utak mellett is, a motor mellett
annak elsősegélyt adva. Emiatt sokoldalúan képzettek. Közöttük találhatóak
legtöbben olyanok, akik akár több Motorost is képesek motorjukon cipelni, az
ún. oldalkocsi segítségével.
Chopperes: kizárólag fekete bőrt visel, lehetőleg minél több rojttal.
Megszállottan fejleszti motorját, mesteri módon bánik a flex-szel és művészi
szinten hegeszt. Legnagyobb sértés, amit soha ne mondjuk neki, hacsak nem
győződtünk meg előtte arról, hogy el tudunk menekülni: „Pont egy ilyen
motort láttam a múlt héten!”. Jellemzője a motor nélkül is széles terpesz, a
mély, puffogó hang, néhány tetoválás (nem kötelező) és a sörhas (ez sem).
Kedélyes teremtmények, bár szeretnek a hozzá nem értők szemében morcosnak
látszani.
Speedmotoros: általában már tiritarka kültakarójával felhívja magára a
figyelmet, sokuknak teknőspáncélhoz hasonló képződmény nőtt a hátára, bár a
teknősnél jelentősen gyorsabbak. Testük különböző részeit szinte lehetetlen
elkülöníteni, képesek teljesen összeforrni motorjukkal. Amennyiben valami
üvöltő-visító hang kíséretében elszáguld melletted egy színes csík, majdnem
biztos lehetsz abban, hogy speedmotorost láttál. Ebből az alfajból fejlődött
ki a Streetfighteres család, amely művészi szinten műveli a közönséges
emberek számára öngyilkossággal egyenértékű mutatványokat.
Túramotoros: ez az alfaj az emberek számára legkonszolidáltabbnak tűnő
csoport. Ők tulajdonképpen kényelmet szerető Speedmotorosok… vagy
sebességet szerető Chopperesek? Egymással több dologban szoktak versengeni:
milyen régóta nem volt orvosnál a motor, milyen alacsony az
anyagcsereigénye, milyen távot mentek vele egyhuzamban. Egyébként békés
társaság.
Endurós: számára a legfontosabb igazság: két pont között legrövidebb út az
egyenes, eszerint is szokott közlekedni. Nagy természetbarát, az
árkok-bokrok kedvelője. Közöttük külön kasztot alkotnak a testükre igen
igényes példányok, akik szigorúan megkövetelik maguktól a 100 kg feletti
testsúlyt és 110 cm-es derékbőséget.
Ezek az alfajok látszólag hajlamosak az egymás közötti torzsalkodásra, ám ez
csak szellemi képességeik szintentartására szolgál. Ez rögtön szembetűnik
akkor, amikor szóba kerül közöttük a Műmájer.
A Műmájer olyan ember, aki motorosnak szeretne látszani, de nem az. Úgy
gondolja, hogy Motoros attól lesz az ember, hogy szerez magának egy motort,
de ebben téved, mert ettől ő csak legfeljebb „motorral rendelkező ember”-nek
nevezhető. A Műmájert már messziről meg lehet ismerni arról, hogy hangosan
kérkedik azzal, hogy ő Motoros. A Műmájert gyakran lehet látni például
rövidnadrágban, pólóban motoron ülni, amitől egy Motorosnak feláll a hátán a
bőrkabát. A Műmájer soha nem gyógyítja saját maga a motorját, olajos még
soha nem volt a keze. A Műmájer általában újonnan veszi a motorját és
kizárólag gyári alkatrészeket és kiegészítőket vesz hozzá. Soha ne
bőszítsünk fel egy Motorost azzal, hogy jelenlétében egy Műmájert Motorosnak
titulálunk, mert örökre elveszíthetjük előtte szavahihetőségünket!
Szociológiai szempontból a Motorosok igen érdekes csoportot alkotnak. A
motorok látványára vagy akár csak a hangjára is úgy reagálnak, mint legyek a
ragacsos papírra és azonnal ott teremnek. Amint egy Motoros megáll valahol,
biztos lehet benne, hogy 2 percen belül megszólítja egy magát embernek
álcázó másik Motoros és megkérdezi:
„Mekkoramennyiteszikhányévesmennyitmegymikorvettedmennyivanbenne?”
Nagyon érdekes tulajdonsága a Motorosnak, hogy időszakosan láthatatlanná
válik. Ez főleg akkor történik meg, amikor valaki kitolat az útra,
átsétál
az úton, vagy csak egyszerűen kanyarodni készül. Ekkor láthatóságát a
Motoros csak erőteljes dudálás és villogtatás útján tudja visszaszerezni. Ha
szerencséje van… ha nem, akkor az őrangyalát is be kell kapcsolnia.
Mindezekből világosan látszik, hogy ez az első ránézésre titokzatosnak tűnő
faj megérdemli a törődést és odafigyelést, melyre egyedei nagyon hálásan
reagálnak („Ki a motoromat szereti, rossz ember nem lehet!”). Úgyhogy
vigyázzunk rájuk, hogy minél kevesebbszer legyen szükségük az őrangyalra…
