Kerékbe épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia

A Hyundai és a Kia mérnökei közösen dolgozták ki azt az alakváltó fémötvözetből készült szerkezetet, amely képes ismételten előbújni, majd visszahúzódni, így feleslegessé téve a hólánc fel- és leszerelését.

Elkészült a kerékbe épített hólánc – A hólánc felszerelése nem veleszületett képessége az embernek, és Magyarország legtöbb régiójában egy életet le lehet élni anélkül, hogy rászorulnánk a tapadássegítő eszközre. Pont emiatt viszont a többség gyakorlatra sem tesz szert a használatában, ezért amikor helyzetbe kerülnek, segítség nélkül nem boldogulnak.
Koreában ellenben állítólag kemények a telek, főleg a hegyvidéken, amely a félsziget 70 százalékát teszi ki, és míg a nagyvárosokban szorgalmasan tisztítják az utakat, a falvakban, hegyi utakon ez nem jellemző. Az ingázók számára tehát mindennapos gyakorlat a hólánc fel- és leszerelése, amit ezért profin csinálnak, viszont minden bizonnyal utálnak.

A Hyundai-csoport -Hyundai, Kia, Genesis- kutatói ezért most kifejlesztettek egy rendszert, amely alakmemóriás fémszerkezetek segítségével, magától „szerel hóláncot” az abroncsra.
Az idézőjelet az teszi indokolttá, hogy a lánc (pontosabban a keréken 60 fokonként elhelyezett, keresztirányú fémbordák) mindig rajta van a keréken, csak visszahúzódik az abroncs erre a célra kialakított, keresztirányú árkaiba. Ez azt is jelenti, hogy a technológia speciális gumit igényel, ami persze műszakilag nem akadály, csak a gyártási darabszámtól függően növeli a költségeket.

A szerkezet rém egyszerű: hat darab L alakú fémprofilt szerelnek sugárirányban a kerékre, és amikor áram alá helyezik ezeket, megváltoztatják az alakjukat: visszatérnek az eredeti J kontúrhoz, így kiemelkedve az abroncs felületéből. Egy újabb gombnyomás, és az elektromos áram megszűnik, a speciális ötvözetből készült profil ismét kilapul, és visszahúzódik a mélyedésbe.

A Hyundai-csoport Koreában és az USA-ban már szabadalmaztatta a megoldást, és nem kizárt, hogy idővel sorozatgyártásba is veszik, ám egyelőre még hátravannak a gyakorlati tesztek, amelyek megmutatják, hogy valós körülmények között is működőképes és tartós-e a rendszer.

Forrás: vezess.hu

Hozzászólások