Új Kia Sportage – megjelenés

Az új Kia Sportge kifejezetten az európai közönség számára született. A gyártó a 28 éves történelme során először gyárt olyan modellt, melyet kifejezetten az európai fogyasztók igényeit figyelembe véve terveztek meg. Az új Kia Sportage a Kia európai központú fejlesztési programjának eredményeként született, a helyi vásárlók igényeit, a helyi közlekedési körülményeket vették figyelembe például a tengelytáv és a méretek tervezésekor. Mindezek következtében egy olyan SUV született, mely praktikumával és használati értékével tökéletesen illik az európai közegbe. Az új Sportage csomagtartójának mérete jóval nagyobb lett elődjénél, tágasabb fejtérrel és lábtérrel, továbbá az új Sportage kategóriaelső a hátsó utasok lábterének méretében.

Az új Kia Sportge kifejezetten az európai közönség számára született.

“Ez az új Sportage kifejezetten az európai igények alapján született. Fejlesztése során nem csak feszegettük a határokat, de új mércét is alkottunk az SUV kategóriában.” – mondta Jason Jeong, a Kia Europe elnöke. “Jövőbe mutató megjelenésével és utasterével az új Sportage egyszerre dinamikus és példamutatóan vezetőcentrikus, utasterében a legmodernebb technológiákat vonultatja fel.”

“Az újdonság elektromos hajtások terén szintén jól áll, hiszen gazdaságos és környezettudatos hibridként is elérhető. Hosszú, tisztán elektromos – és így teljesen emissziómentes – hatótávjával a Sportage plug-in hibrid kivitele is kiválóan példázza a Kia fenntartható mobilitás terjesztése iránti elkötelezettségét.”

Részletgazdag, fekete hűtőmaszk

Az új Sportage karosszériájának kifinomult felületeit éles vonalak törik meg, hatásos, dinamikus megjelenést kölcsönözve a modellnek. Formavilágának alapját a Kia új „Egyesült ellentétek” formanyelv képezi. A Kia új filozófiájának öt alappillére: az „Okkal élvezetes”, a „Fejlődés ereje”, az „Életteli technológia”, a „Boldogság feszültsége, valamint a „Természetesen bátor”. Az új Sportage modern, bátor, érzelmekkel teli és organikus formáját ez utóbbi filozófiának köszönheti.

Az autó elejét teljes mértékben a részletgazdag fekete hűtőmaszk vonalai uralják. A modern hűtőmaszk összeköti a jellegzetes tigrisorr vonalait az egyedi és feltűnő, bumeráng formájú, intelligens világítási rendszer részét képező mátrix LED fényszórókat körülölelő LED nappali menetfénnyel.
A Sportage oldalvonalai sportosak és feszesek. A kontrasztos formákat kifinomult, tiszta vonalak fogják össze. Az új Sportage fekete tetőfényezéssel is rendelhető, ami tovább növeli a kontrasztos megjelenését, kiemeli a sportos karakterét.

Határozott hátsó kialakítás.

Határozott megjelenést kölcsönöz a Sportage modellnek az izmos formákkal megalkotott hátsó kialakítás. A hátsó világítótest olyan hatást kelt, mintha belekarcolták volna a lemezfelületbe, a fényforrásokat egy vékony él köti össze, ami tovább növeli a Sportage stílusos, jövőbe mutató megjelenését. A Sportage felszereltségtől és kiviteltől függően 17, 18 vagy 19 colos könnyűfém keréktárcsával kapható, ami hatféle forma, szín és felületi kialakítással választható.

Modern, ívelt nagyméretű kijelző uralja az utasteret.

Az utastér is teljes mértékben átalakult, jövőbe mutató, bátor és karakteres megjelenésű, ugyanakkor anyagai puhák, magas minőségűek és magas technológiai színvonalúak. A vezetőközpontú környezet a csúcsminőséget képviseli, luxuskiegészítőkkel és kifinomult anyaghasználattal. Központi eleme a műszerfalon végighúzódó, látványos és részletgazdag integrált íves kijelző érintőképernyővel, finoman kidolgozott szellőzőkkel. Ez a 12,3 colos érintőképernyős fejlett, integrált kontroller a központja a vezető és utasa konnektivitásának és a fedélzeti elektronikák működtetésének.

A középkonzol kezelőszerveit a vezető és első utasa is könnyedén eléri. A finom tapintású érintőgombok a sebességváltó kapcsolója mellett sorakoznak, a vezeték nélküli töltő 15 W leadására is képes. Az utastér anyaghasználata teljes egészében magas minőségű és kellemes tapintású, választható különböző, dinamikus színekben, melyek élettel és energiával töltik meg a teret. Az első ülések kényelmes szerkezetűek, sportos kialakításúak.

Vezetőközpontú kialakítás.

Az új európai Sportage tengelytávja 2,68 m, szélessége 1,865 m, hossza 4,515 m, magassága 1,645 m. Nagy méreteinek köszönhetően tágas és praktikus utastér került kialakításra, tágas fej-és lábtérrel, nagy csomagtartóval, melynek mérete 519 l, előredöntött ülések esetén 1780 l. A nagyszerű hangzásról a Harman Kardon premium sound rendszere gondoskodik.

Forrás

Hozzászólások